
Logopédia
A beszéd és nyelvfunkciók fejlesztésével, valamint a beszédhibák javításával foglalkozó szakterület.
Logopédus

Kiemelt szakterületek: nyelvlökéses nyelés korrekciója, helyes nyelvfunkciók kialakítása, beszédképzés fejlesztése, artikulációs eltérések kezelése
2016 óta foglalkozom fogakkal. Először fogtechnikusként, majd fogászati asszisztensként tevékenykedtem. Az évek alatt feltűnően megnövekedett az úgynevezett nyelvlökéssel nyelők száma. Azokra gondolok, akiknek a nyelve nyelés közben nekinyomódik a frontfogaknak, illetve oldalt kicsúszhat. A Rubinlay csapatában biztosítva volt szakmai előrehaladásom, így Dr. Strausz Ágnes ösztönzésére 2019-ben megkezdtem gyógypedagógiai tanulmányaimat, melynek elsődleges célja az volt, hogy kitanuljam, milyen módszerekkel segíthetjük kedves pácienseinket, ha azt akarjuk, hogy e helytelen nyelésről leszokjanak. Logopédia és pszichopedagógia szakon végeztem 2023-ban. Szakdolgozatom kutatási témája természetesen a nyelvlökéses nyelés volt. Még mielőtt megszületnénk, tudunk nyelni, ez egy természetes, reflexszerű folyamat. Mégis kell róla beszélnünk, mert nem mindegy, hogyan csináljuk. Az újszülöttek és a kisgyermekek úgynevezett infantilis nyeléssel táplálkoznak, hiszen az anyamellről ez az egyetlen módja a táplálásnak. Később ez a nyelési technika, ha az idegrendszer is helyesen fejlődik, fokozatosan átalakul „felnőtt” nyeléssé. Amennyiben a fogváltás után ez nem valósul meg, nyelvlökéses nyelésről beszélünk. Az éveken át tartó rossz szokás deformációt eredményez a fogazatban. Tegyük fel, hogy a fogszabályzó szakorvos beleavatkozik ebbe a struktúrába, például egy rögzített fogszabályozó készülékkel. Ugyan sorba rendezi a fogazatot, viszont nagy valószínűséggel az eredmény nem lesz tartós, hiszen minden egyes helytelenül mozduló nyeléssel a fogsort a régi irányba tereli az erős nyelv. Ezért nagyon fontos és elengedhetetlen a nyelés vizsgálata. Célom, hogy minél több páciensnek segítséget tudjak nyújtani, hogy minél előbb elérjük a tökéletes mosolyt.